Megújuló műemlékek a metróban

Az M3-as metróvonal északi szakaszán számos zománcból készült alkotás található, amelyek a ’90-es évek óta díszítik az utasforgalmi tereket. A rekonstrukció fontos része e képek megújulása is. Az alkotások döntő többségét felújítják és kevés kivételtől eltekintve az eredeti helyükön állítják ki ismét, némelyek viszont éppen az állomások akadálymentesítése miatt (épülő liftaknák) kerülnek másik helyre. Ezek egyikére példa Tari Gábor „Felület és textúra” című kompozíciója az Újpest-Központ állomáson. A szakemberek sokat gondolkoztak azon, hogy az eredeti művet megtörve, de ugyanazon helyen hagyva lássanak hozzá a liftakna kialakításához, végül az a döntés született, hogy az alkotást egyben hagyják, viszont azt az állomás egy másik részén helyezik el.

A művek szakszerű eltávolítását, restaurálását, pótlását Tari Gábor és Zalakovács József kíséri figyelemmel, akik tevékenyen részt is vesznek a képek helyreállításában, jóllehet két-két alkotásuk közel 30 éve utasok tízezreit szólítja meg nap, mint nap a Gyöngyösi utca, az Újpest-Városkapu és Újpest-Központ állomásokon. Mindketten a Műegyetem Rajzi és Formaismereti Tanszékén tanítanak jelenleg, több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátuk mögött.

Az elmúlt héten Tari Gábor ismertette a felújítás menetét, jelenlegi állását, valamint a legfontosabb fejleményeket, többek között, hogy a leszerelés mennyire körültekintő munkát igényelt, hiszen az alkotásokhoz felhelyezésük óta jószerivel nem nyúlt senki. Az említett munka közben néhány esetben olyan tárgyak is előkerültek, amelyek még őket is meglepték, például egy több tíz éve ott porosodó pénztárca a benne található iratokkal együtt.

Habár némely alkotás az idők folyamán megkopott vagy egyes részei eltűntek, teljesen épen maradt művekre is említhető példa. Egyeseket az eléjük helyezett italautomata vagy újságos stand „konzervált”, másokat, mint például Máriási Iván Forgách utcai alkotását (Csillagok útja) talán pont az utazóközönség tetszése hagyta meg eredeti formájában.

Tari Gábor beszámolt róla, hogy minden műről sikerült az eredeti dokumentációt megtalálni; az alkotásokat aztán egyenként, szakszerűen megtisztítják, csak a nagyon sérült vagy hiányzó részeket pótolják. Az egyik hazai zománcgyár vállalta a szükséges munkálatokat, ahol az eredeti technikával, égetéssel alkotják újra az elemeket. Az ottani laborvezető már 30 éve dolgozik a gyárban, így jól emlékszik arra az időre, amikor az eredeti alkotások készültek. Mivel mindent pontosan dokumentáltak még ma is őrzik a régi színkódokat, amely nagyban hozzájárul a tökéletes pótláshoz.

Fontos látni tehát, hogy a 3-as metró rekonstrukciója sokrétű: a közlekedés jobbá, gyorsabbá és biztonságosabbá tétele mellett fontos szerepet játszik az állomások arculatának megőrzése is, a vonalon található művek rekonstrukciója révén. A felújított metró így nem csak technikai, hanem esztétikai téren is igyekszik majd megfelelni a régi idők emlékének és az új kor kihívásainak.

Dr. Tari Gábor

Az alkotásokról további részletek az alábbi linken olvashatók www.m3felujitas.hu/muemlekeink.   

 

Budapest
BKV
BKK
MFPI